"A férfi és a nő két ládika,
amelyek az egymást nyitó kulcsokat rejtik"
Isak Dinesen
Párkapcsolat-analízis és tanácsadás
![]() | Az ember életének legfőbb motivációi közé tartozik a párkapcsolat és a szerelem, de ennek ellenére mégis sok bánat és csalódás forrása is egy férfi és egy nő kapcsolata. Jó esetben igyekszünk feltárni a kapcsolat kudarcához vezető okokat, de megoldást mégsem mindig sikerül találni. |
A párkapcsolatok legfőbb célja a fejlődés, a személyiségünk formálása, - és ebben van fontos szerepe a társunknak, és fordítva - amivel csak kevesen vannak tisztában. Tehát az igazi párkapcsolat nem a rózsaszín felhőkön való úszkálásról szól életünk végéig, hanem a lelkünk mélyén zajló folyamatokról. Amelyek kibontakoztatása természetesen konfliktusokkal és megpróbáltatásokkal jár, de ha tudjuk, mivel van dolgunk, nagyobb esélyünk van arra, hogy közösen megoldást találjunk a problémákra, mintha csak hagyjuk, hogy személyiségünk árnyékszereplői madzagon rángassanak minket.
A saját és párunk személyiségében működő tudatos és tudattalan aspektusok feltárására szolgál a párkapcsolat-vizsgálat, amely a születési képlet, és a kézírás elemzésével, illetve az őselemek összetételének vizsgálatával segít megérteni önmagunkat és társunkat, továbbá a két fél között zajló folyamatokat, melyek felismerése az első lépés a sikeres, tehát mindkét fél fejlődését elősegítő párkapcsolat felé.
Asztro-grafológia a párkapcsolatban
![]() | Az asztrológia és a grafológia összefonódása még hatékonyabbá teszi a párkapcsolatok feltérképezését. A párkapcsolati vizsgálatnak a kézírás és a születés időpontja szolgál alapul. |
Születésünk időpontjában a hét személyes bolygónk valamilyen kapcsolatban és kölcsönhatásban állt egymással, és ezek különböző hajlamokat és viselkedésmódokat jeleznek elő. Ez a kiindulási pontunk, amit erre a földre érkezve útravalóul kaptunk. Életünk során azonban a nevelés, a környezeti hatások, a biológiai és genetikai örökségünk mind-mind hatással vannak személyiségünkre, és befolyásolják azt, hogy a kiindulási ponttól mennyire tér el személyiségünk a jelen pillanatban. Ezen kívül a tudatalattinkban működő erők is nagy befolyással vannak arra, hogy hogyan értelmezünk egy helyzetet, jelen esetben a párunkkal való kapcsolatot a mindennapokban. Életünk végső célja a teljesség elérése, és ehhez szolgál fontos eszközként a párkapcsolat. A kiindulási pontot mutatja a születésünk időpontja, és a jelenlegi helyzetet, ahol most tartunk a személyiségfejlődésben, azt tükrözi a kézírásunk, amely folyamatosan velünk együtt változik. A teljesség eléréséhez mind a négy elem kibontakoztatására szükségünk van, ezért van szükségünk a párkapcsolatra. Minden emberben 1-2 elem domináns, és 1-2 elem mélyen a tudattalanba süllyedve szunnyad. Ezeket a szunnyadó aspektusokat kell tudatosan a személyiségünkbe integrálnunk, de ez a folyamat korántsem zökkenőmentes. Egy kapcsolaton belül soha nincs olyan, hogy minden problémamentesen működjön, és boldogan éljünk, míg meg nem halunk, ugyanis nem ez az igazi célja a kapcsolatoknak, hanem az, hogy a súrlódások folyamán mindkét fél kölcsönösen formálja egymást. Amíg ennek nem ébredünk tudatára, addig csak csöbörből vödörbe kerülünk, mert az élet ugyanolyan helyzeteket állít elénk, amíg meg nem tanuljuk a leckét. Tehát a párkapcsolatok célja a kölcsönös személyiségformálás és mindkét fél egyéniségének a kifejlődése. Erre szolgálnak a konfliktusok. Tehát a konfliktusok elől nem elmenekülni kell, hanem megoldást kell rájuk találni. Viszont van olyan ember, aki erősen konfliktuskerülő, és nem is hajlik a kompromisszumra, hát vele biztosan nehéz lesz a fejlődés, amíg nem látja be, hogy neki mit kell megtanulnia.
|
Életünk célja a fejlődés és a kiteljesedés. Ennek egyik legfontosabb eszköze a párkapcsolat, melyben két eltérő személyiség, két külön egyéniség, mint két vegyi anyag, úgy kerül kapcsolatba egymással, és a kölcsönös egymásra hatás eredményeképpen mindketten átalakulnak, a számukra szükséges és kedvező irányba. | ![]() |
Tehát ha problémákba ütközünk, nem biztos, hogy a válás, vagy a szakítás a legcélravezetőbb megoldás, - "...amit Isten egybeköt, ember szét ne válassza...." is ezt a célt szolgálná - mert lehet, hogy ugyanolyan gondokkal szembesülünk majd a következő kapcsolat folyamán is!
Tehát, még ha eleinte ez tűnik is a nehezebb megoldásnak, és a rögösebb útvonalnak, nézzünk szembe a problémával, és keressünk megoldást együtt! Így nem kell tovább magunk előtt görgetni a megoldandó feladatokat, hanem egyszer s mindenkorra túljutunk rajtuk.
Először is önmagunk és társunk megismerésére és viselkedésének megértésére van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk felismerni és megérteni a problémák okait, mert amíg nem tudjuk, hogy miből erednek a konfliktusaink, addig nem leszünk képesek hatékonyan kezelni azokat.
Ebben van nagy segítségünkre az asztro-grafológia módszere.
Asztro-grafológiai párkapcsolat vizsgálat
A tanácsadáshoz szükség van mindkét fél részéről:
♣ a pontos születési időre (év,hó,nap,óra,perc)
♣ a születési helyre
♣ egy-egy saját kezűleg írt levélre - bővebb infó >>>
A párkapcsolat-feltárás ára:
20.000 Ft /2 személy vizsgálata/
Ez egy 3 szintű analízis,
melynek eredménye egy minimum 30 oldalból álló
jellemzés és tanácsadás a párkapcsolat tagjairól,
és kapcsolatuk működéséről.
A szakvélemény átvehető személyesen (Bp.)
vagy postai úton utánvéttel.
Bővebb információ: kiss.beata@grafobuvar.hu
**************************************************************
Számok a párkapcsolatban
| A számok végigkísérik az egész életünket. Már a párkapcsolat szó is a számokról szól, hiszen egy pár = 2. A számmisztika a számokat, mint szimbólumokat használja fel a személyiség jellemzésére. Minden egyes szám egy-egy személyiségterületet jelképez, amely különböző adottságok, hajlamok, és viselkedésformák összességéből áll. |
Ha tudni szeretnéd hogyan néz ki kapcsolatotok "egyenlete",
küldd el a saját és a párod nevét és születési dátumát
az alábbi e-mail címre:
kiss.beata@grafobuvar.hu
A párkapcsolati számmisztikai elemzés ára 6000 ft/ 2fő.
*********************************************************
Miért múlik el a kezdeti szenvedélyes szerelem olyan hamar?
És mit tegyek, ha már kihűlni látszik a kapcsolatunk?
Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad
a párkapcsolati-grafológia elemzés!
Az emberek többségének az élet egyik legfontosabb célja az, hogy megtalálja végre a nagy Ő-t, akivel aztán boldogan élhet jóban rosszban. A gyakorlatban azonban nem ilyen egyszerű ez a folyamat, ezt már mindenki tapasztalhatta a saját bőrén, akár többször is.
Minden kapcsolat kezdetben maga a menyország, úgy érzed, hogy végre rátaláltál életed párjára, úszol a boldogságban, és azon reménykedsz, hátha sosem múlik el ez az érzés. | ![]() |
És a mindent elsöprő szerelmet követi a kiábrándulás, a csalódottság érzése, és nem érted mi történhetett. Mi változott meg ennyi idő alatt, ami sok esetben nem több csupán, mint néhány hónap? És ami a még szomorúbb, ha mindketten így éreztek, és úgy határoztok, hogy nem raboljátok tovább egymás idejét, és külön utakra indultok. És kezdődik minden elölről!
Jó esetben újra rátalálsz az igazira, de sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a kapcsolat is hasonló sorsra ítéltetett, és végképp tanácstalanná válsz, mert nem érted, mit rontasz el mindig, mi az, amit rosszul csinálsz? Az esetek másik felében pedig azt gondolod, hogy "ilyen az én formám, vonzom a hülyéket!", mert úgy érzed, csöbörből vödörbe kerülsz mindig, és minden pasi egyforma, legalábbis azok, akik szóba állnak veled.
De ne legyünk ilyen borúlátóak! Tegyük fel, túl vagytok a kezdeti megpróbáltatásokon, és bár már nem ég oly nagy lángon a szerelmetek, de igyekeztek újra és újra felszítani a parazsat. Viszont ez sem megy teljesen zökkenőmentesen, mindig van valami, ami félreértést, vagy konfliktust eredményez köztetek, és már-már rendszeressé válnak a nézeteltérések, amelyek során vagy hatalmas szópárbajokat vívtok, vagy napokig egymásra sem néztek.
Hát bizony ezeknek a dolgoknak is van valami oka, de hogyan lehet elejét venni ezeknek a kisebb-nagyobb problémáknak, még mielőtt komoly veszélybe sodorná a kapcsolatot? És egyáltalán mi miatt történnek ezek a dolgok? Van rá egyértelmű magyarázat?
A válasz: Igen! És bár némileg közhelynek tűnhet, de az okokat egyrészt önmagunkban, másrészt a partnerünkben kell keresnünk!
| A párkapcsolati vizsgálat - melynek alapját a kézírásotok és a születési dátumotok képezi - egyrészt segíti egymás jobb megismerését és viselkedésének megértését, másrészt választ ad arra, hogy: ♥ miért múlik el a kezdeti nagy szerelem; ♥ mik az okai az egymásból való kiábrándulásnak; ♥ milyen ellentétek húzódnak köztetek; ♥ milyen tudatalatti indíttatások vonzottak egymáshoz Titeket; ♥ miben egészítitek ki egymást Kedveseddel; ♥ mik okoznak konfliktushelyzeteket kettőtök között; ♥ hogyan hidalhatjátok át a problémahelyzeteket; ♥ melyek a Párod erősségei és hiányosságai; ♥ melyek a Te pozitív és negatív tulajdonságaid; ♥ mely területeken van szükség változtatásra; ♥ mi lehet a megoldás a problémákra; ♥ milyen belső erők feszülnek köztetek; ♥ mi okozza az eltávolodást egymástól; ♥ mi okozza a vágykép-konfliktust kapcsolatotokban; ♥ mi lehet a kapcsolatotok kulcsa, és hogyan tehetitek harmonikusabbá közös életeteket;
|
További információ:
06-20/386-0571
*********************************************************
Párkapcsolat- elemzés SZINGLIKNEK!
Ha jelenleg nincs szerelmed, de kíváncsi vagy, milyen társ illene hozzád leginkább, a kézírásodból, és a születési időpontodból kiderítem!
*********************************************************
![]() | SZEX a kézírásban! |
Kézírásunkban benne van az egész személyiségünk, így nem meglepő, hogy érzelmi és szexuális életünk is leképeződik benne. Azaz, ahogyan viselkedünk az ágyban, úgy viselkedünk írás közben a papíron is! A jól működő párkapcsolat egyik legfontosabb alappillére a mindkét fél igényeit kielégítő szexuális élet. Nagyon fontos, hogy kinek mekkorák és milyenek az igényei, és hogy ezeknek az igényeknek partnere mennyire képes eleget tenni. Tehát mindkettőtök kézírását szemügyre véve fény derül olyan hálószoba-titkokra, melyekkel sokszor nem árt, ha tisztában vagytok annak érdekében, hogy ne laposodjon el a kapcsolatotok. Ahhoz, hogy hosszú távon is minden rendben működjön az ágyban, tisztában kell lennetek azzal, hogy mire kell jobban odafigyelni egymással kapcsolatban, hiszen a vágyak, az igények sokszor nem egyformák, és tudni kell megtalálni a közös nevezőt! Szerinted mennyire ismered Kedvesed intim vágyait és szokásait? Melyikőtök az aktívabb? További információk: 06-20/386-0571 |
*********************************************************
Érzelmi intelligencia vizsgálat>>>
*********************************************************
ÖSSZEILLŐSÉGI VIZSGÁLAT AZ ŐSELEMEK SEGÍTSÉGÉVEL!
Ha tudjátok melyek a domináns és melyek a hiányzó elemek személyiségetekben, máris fény derül arra, milyen tényezők állnak a konfliktusok hátterében, és mennyire lesz hosszú életű a kapcsolatotok!
Minden teremtmény a világon- és így minden ember - tűz, föld, víz és levegő keverékéből áll, csak a négy elem arányában van eltérés. Életünknek a partnerkapcsolat az a fontos területe, ahol sokszor szembesülünk azzal, hogy hiányzik belőlünk az egyik elem. Tudatalatt is olyan partnert vonzunk magunkhoz, olyan társat keresünk, akiben megvan az az elem, amelyik belőlünk hiányzik. |
További információ:
kiss.beata@grafobuvar.hu
06-20/386-0571
*********************************************************
Mire jó a párkapcsolati diagram?
Kézírásunkból kiolvasható, mennyire illünk össze kedvesünkkel!
Érzelmi intelligencia vizsgálat
Mire jó a PÁRKAPCSOLATI DIAGRAMM?
A párkapcsolati diagramon számos jellemvonás kerül ábrázolásra, és leolvasható róla, hogy a partnerek hányadán is állnak az egyes személyiségjellemzők vonatkozásában. Már első ránézésre is sokat elárul arról, hogy mely pontok azok, melyek veszélyeztethetik a kapcsolat stabilitását, és elősegíti egymás viselkedésének megértését, illetve egymás megismerését is.
Kapcsolatunk elején még elsősorban csak a pozitív tulajdonságokra figyelünk párunkat illetően, illetve az ember hajlamos csak a jó oldalát mutatni a másik felé, és ennek következtében egymás megismerésében sok üres terület alakulhat ki.
Az idő elteltével azonban mindenki előveszi a valódi arcát, és a kevésbé szimpatikus jellemzők is felszínre bukkannak a mindennapok során, és ha elszáll a rózsaszín köd, előfordulhat, hogy egy másik emberrel találjuk szembe magunkat, mint akit a kapcsolat kezdetén megismertünk.
Hasonló a helyzet abban az esetben is, amikor néhány hónapos együttjárás után a felek arra az elhatározásra jutnak, hogy összebútoroznak, mert például jobban kijönnek anyagilag, ha csak egy albérletet fizetnek, és így végre a lehető legtöbb időt tölthetik együtt.
Bizony ilyenkor már nincs módunk a tökéletes partner szerepét játszani a nap 24 órájában, és teljesen váratlanul szembesülhetünk kedvesünk "hétköznapi" énjével. És ilyenkor kezdenek kialakulni a konfliktusok, az egymás meg nem értése, a "nem értem mi bajod van" szituációk.
Azonban nem törvényszerű, hogy ennek mindig így kell lennie! A párkapcsolati vizsgálattal kivédhetővé válnak ezek a probléma források, mivel elősegíti egymás jobb megismerését már a kapcsolat kezdetén, és ezáltal nem éri váratlanul a feleket, ha szerelmük eddig ismeretlen oldalával találkoznak.
Kézírásunkból kiolvasható, mennyire illünk össze kedvesünkkel!
Sokszor hallottuk már azt a megállapítást, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ezzel szemben áll a másik ugyancsak gyakran hangoztatott tény, hogy a hasonlóságokon alapszik egy jól működő kapcsolat. De akkor most melyik állítás állja meg a helyét a valóságban?
Nos, az igazság az, hogy mindkettő! A másik felállás, amikor a párkapcsolat mindkét tagja hasonló jellemvonásokkal bír. Az egyik nagyon fontos tényező például az alkalmazkodó képesség. Ha mindketten kölcsönösen tudnak egymáshoz igazodni, mindketten hajlanak a konpromisszumra, ez nagyon sok konfliktusnak elejét veheti. | ![]() |
|
Az összeillőségi vizsgálat során mindkét fél kézírását szemügyre vesszük, és a párkapcsolat megfelelő működéséhez elengedhetetlenül szükséges számos jellemvonást megvizsgálva kerül megállapításra, hogy mely területeken tudnak hatékonyan együttműködni, és mely esetekben várható konfrontáció közöttük.
Természetesen a harmonikus és hosszú távú párkapcsolat kialakításához és fenntartásához rengeteg tényezőt kell szem előtt tartanunk, és mindkét fél együttes erőfeszítéseire szükség van.
A vizsgálat során külön-külön is elvégzünk egy személyiség feltárást mindkét résztvevő esetén, tehát igény szerint az összeillőségi és együttmaradási tényezők megállapítása mellett még egy-egy önismereti jellemzést is kapnak önmagukról a kliensek, ami tovább segíti saját önismeretükön túl egymás viselkedésének és reakcióinak megismerését és megértését, ezzel még mélyebben hozzájárulva a párkapcsolat sikereihez.
| |
![]() | Most pedig vegyünk sorra néhány személyiségjellemzőt, amely alapfeltétele egy hosszú távú kapcsolatnak. ♦ megfelelő önismeret |
A megfelelő szintű önismeret elengedhetetlen feltétele a sikeres párkapcsolatnak. Aki fejlett öntudattal rendelkezik, és képes elfogadni önmagát előnyös és hátrányos tulajdonságaival együtt, az könnyebben elfogadja a párját is olyannak, amilyen, és nem törekszik a másik személyiségének direkt módon való megváltoztatására, és saját képére formálására. Hiszen senki sem tökéletes, és lehet, hogy amely jellemvonásnak én vagyok híján, az pont a párom egyik erőssége, és a kettőt egymással ötvözve máris egy tökéletes egészet tudunk képezni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy akkkor mindenki olyan, amilyen, és vagy kijövünk majd egymással, vagy nem. Egy párkapcsolat kimenetele nem csak fekete vagy fehér lehet, hiszen a kettő között még végtelen számú színárnyalat helyezkedik el.
Itt lép a színre a kölcsönös alkalmazkodás, ami a másik nagyon fontos tényező két ember együttélése esetén. A hangsúly a kölcsönösségen van, vagyis mindkét félnek alkalmazkodnia kell valamiben a másik igényeihez, meg kell találni az arany középutat, és tudni kell úgy kompromisszumot kötni, hogy egyikük se azt érezze, hogy az adott szituációban most hátrányt szenvedett, hanem azt érezzék mindketten, hogy bár valamiről lemondtam, de amit cserébe kaptam, az sokkal jobb annál!
És mi történik akkor, ha mégsem sikerül sértődés nélkül megállapodni, és kialakul a konfliktus? Akkor van szükségünk a hatékony kommunikációra! Elő kell vennünk a beszélőkénket, és elmondani az érzéseinket, a véleményünket az adott témában. Viszont a kommunikáció során szükség van egy adóra és egy vevőre is. Ami annyit jelent, hogy ne csak hallgassuk, amit a másik mond, de halljuk is meg, próbáljuk meg az ő szemszögéből szemlélni a helyzetet, és máris könnyebben megértjük, mi is az ő problémája. Ha mindkét fél csak a saját véleményéhez ragaszkodik, akkor nem megbeszélik a problémát, csak elbeszélik a gondjukat, és nem lesz eredményes a konfliktus elhárítása.
Az előzőekben már felbukkant egy következő tényező, a megértés. Ha tudatosan igyekszünk megérteni a másikat, és nem csak önmagunkkal vagyunk elfoglalva, kevesebb alkalom lesz a konfrontálódásra. Ehhez néha a saját érdekeinket kicsit a háttérbe kell állítani, és odafigyelni társunkra, és akkor már lehet, hogy meg sem kell szólalnia, úgy is észrevesszük, hogy valami bántja, és szüksége van a támogatásunkra. Ilyenkor nagy segítségünkre lehet empatikus képességünk, mennyire tudunk ráhangolódni a másik ember érzéseire, hangulatára.
Erős alapot képezhetnek egy kapcsolatban a közös célok, melyek eléréséért közös erőfeszítéseket tesznek a partnerek, és ha az egyikük hajlamosabb is hamarabb feladni, és csökken a kitartása, jó ha a másik tudja bíztatni és motiválni, hogy újra összeszedje magát és ne adja fel a kitűzött célt. Természetesen nincs két egyforma temperamentumú ember, valakit jobban kell lelkesíteni, másnak a kitartásával vannak gondjai. Az a fő, hogy egymás hibáival szemben legyünk toleránsak, a hibák hangsúlyozása helyett egymás pozitívumait helyezzük előtérbe.
Itt lép előtérbe az a tény, hogy a különböző személyiségek kiegészíthetik egymást. Például az egyik fél kreatív ötletekkel áll elő a lakás felújítása során, és mindent részletesen megtervez, de a kivitelezés már a másik félre marad, aki ugyan nem töpreng a részleteken, de jó gyakorlati érzékével bármit megvalósít.
És végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos egy párkapcsolatban az asszertív magatartás, hogy mindkét résztvevő megőrizhesse autonómiáját, egyik fél se nyomja el a másik személyiségét, hagyjunk teret egymásnak, és megtaláljuk az egészséges középutat az egoizmus és az altruizmus között.
A fentiekben kiemelt személyiségvonásokon kívül természetesen még számos jellemvonást és viselkedésformát megvizsgálunk a párkapcsolat elemzés során, hiszen nagyon sok tényezővel hozzá lehet járulni ahhoz, hogy hosszú távon is jól működjön egy kapcsolat.

A párkapcsolati vizsgálat során felállított diagram megmutatja, hogy mennyire illünk össze partnerünkkel, milyen tényezők állhatnak a konfliktusok hátterében, mire kell odafigyelnünk a harmonikus párkapcsolat kialakítása érdekében, és mit kell tennünk azért, hogy hosszú távon is működőképes legyen a kapcsolatunk.
A párkapcsolati összeillőségi vizsgálatot bárki igénybe veheti: ♥ Akik már egy ideje párkapcsolatban élnek, útmutatást kaphatnak, hogyan tehetik még teljesebbé egymás életét, és miben segíthetik elő egymás fejlődését, mi az amiben még tudnak újdonsággal szolgálni egymásnak. | |
Rendeljen párkapcsolati diagramot!
A párkapcsolati vizsgálat jól kiegészíthető EQ vizsgálattal, ezáltal még több oldalról kerül megvilágításra a partnerek összeillősége, és további fontos információkhoz juthatunk kapcsolatunk működéséről.
További információ: kiss.beata@grafobuvar.hu | A párkapcsolati grafogramról leolvasható, hogy mennyire illünk össze párunkkal, az életünk mely területein várhatók nézeteltérések, és hogy mennyi esélyünk van a hosszú távú boldog párkapcsolatra!
|
◊◊◊
| AJÁNDÉK TIPP! |
◊◊◊
Az ember társas lény, törekszik arra, hogy megtalálja a megfelelő partnert, akivel leéli életét, családot alapít, gyerekeket nevel fel, támogatják egymást mindennapjaik során. |
|
A párkapcsolatok nagy része azonban nem mindig végződik happy end-del, különböző okokból kudarcba fulladnak, akár egyik, akár másik fél kezdeményezésével, vagy akár közös megegyezéssel úgy döntenek, elválnak útjaik és búcsút intenek egymásnak.
Sokszor azonban a kapcsolat végére érve a párok már maguk sem tudják, hol és mit rontottak el, és mi vezetett zsákutcába kapcsolatukat illetően, és már meg sem próbálják helyrehozni a hibákat.
Ahhoz, hogy harmonikus párkapcsolatot tarthassunk fenn, fontos ismerni társunkat és önmagunkat is, felismerni azokat a pontokat, ahol súrlódásokkal kell szembenézni, ismerni a másik fél reagálását, konfliktusmegoldási módját. |
Az összeillőség mértéke és minősége különböző személyiségvonások vizsgálatával állapítható meg, hiszen lehetnek területek ahol optimális az összkép, viszont más szempontokban előfordulhatnak különbözőségek, amelyek problémák forrásai lehetnek, de ezeket ismerve és megfelelően kezelve elejét vehetjük a konfliktusoknak, és hathatós megoldásokkal állhatunk elő.
A grafológus a kézírás vizsgálatával felfedi a párkapcsolat egyensúlyát veszélyeztető gyenge pontokat, illetve a kapcsolat stabilitását biztosító, és egymást erősítő, illetve kiegészítő személyiségjellemzőket.
önismeret személyiség fejlesztés érzelmi intelligencia árlista